Nyitott Műhelyek és Alkotóházak II. Országos Hétvégéje – Péntek esti ház

Loading Map....

Időpont
Date(s) - 2015.03.27.
18:00

Helyszín
Művészetek Háza


A Jásztánc Alapítvány csatlakozott a „Nyitott Műhelyek és Alkotóházak II. Országos Hétvégéje” című rendezvénysorozathoz a „Péntek esti ház” elnevezésű húsvéti játszóházával. Március 27-én 19:00  órától 00:00 óráig állt nyitva a Művészetek Háza az érdeklődők számára. A kézműveskedés  lehetősége szép számban vonzotta a látogatókat, egészen kicsi gyerekekkel is érkeztek családok.  Rövid előadást tartottunk a Húsvéti ünnepkörről, majd böjti ételek kóstolására invitáltuk vendégeinket.  Kukoricalepény, főtt burgonya, túró, mákos hajdina, gyümölcsleves, aszalt gyümölcsök és pattogatott  kukorica is szerepelt kínálatunkban. A kóstoló után karikázó dalokat tanultunk, hogy utána erre  táncoljunk, mint ahogy elődeink is tették böjt idején. Eközben folyt tovább a kézműves tevékenység is.  A gyerekek nagy kedvence a fazekasság volt, a férfiak a vesszőfonó és a bőrműves állomásokat, míg  a hölgyek a varró és a csuhéfonó asztaltársaságokat keresték fel előszeretettel.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Jászapáti Városi Önkormányzatának rendezvényünk támogatását!