Közösségteremtés a néphagyomány eszközeivel

A Jásztánc Alapítvány továbbképzésre és kerekasztal beszélgetésre invitálta a 30-60 év közötti aktív, családos néptáncosokat összefogó együttesek vezetőit, képviselőit Jász-Nagykun-Szolnok Megye területéről.

2015. november 16-án került sor a hasznos tapasztalatcserére a jászapáti Közösségi Házban, ahol elsőként Hajnal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok megyei irodájának vezetője tartott előadást Nyílt színterek, aktivizáló szakemberek a közösségeink megerősítéséért címmel. Ezt követően két jó példával ismerkedhettünk meg: Bordásné Kovács Katalin a jászfényszarui Művelődési Ház igazgatója mutatta be az Iglice Hagyományőrző Együttes munkásságát, eddig elért eredményeit, illetve Gál-Dobos Beáta közművelődési szakember beszélt a tánc közösségteremtő erejéről, és a Petrence „jelenségről” Jászberényben. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követte, ahol további hagyományőrző csoportok tagjai is beszámoltak arról, hogy milyen észrevételeik, pozitív tapasztalataik vannak a néphagyomány egyénekre gyakorolt valamint közösségépítő hatásával kapcsolatban. További kapcsolatépítés céljából megyei szintű szenior együttesek találkozójának lehetősége is felmerült a beszélgetőtársak között, melynek megrendezésének helyszínét Jászapáti és Jászfényszaru is felajánlotta.

Minden embernek jót tesz a csapatmunka, a jó társaság, az értékes tartalommal eltöltött idő, de még a vélemények ütközése is. Ezek mind kreativitásra, jó problémamegoldó készségre, alkalmazkodóképességre és számtalan pozitívumra tanítják a tagokat, ami elsősorban a fiatalok személyiségének kialakulásában nagyon fontos szerepet játszik. Összességében elmondható, hogy hosszútávon azok a közösségek működnek jól, ahol mindig ki van tűzve egy cél, melynek elérése összekovácsolja, ösztönzi és lendületben tartja a tagokat. Nagyban befolyásolja ezen csoportok élettartamát, intenzitását a vezetők elszántsága és elhivatottsága, illetve a környezet visszajelzése is, ezért arra biztatunk mindenkit, hogy magához mérten, aki teheti támogassa ezeket a kezdeményezéseket munkájával, anyagi hozzájárulásával, egy-két kedves szóval.

Ezúton kívánunk további erőt és kitartást minden társaságnak, akik az időnként felmerülő nehézségek ellenére is jó irányba haladnak, tartalmas és hasznos elfoglaltságot nyújtanak tagjaiknak! Hamarosan újra találkozunk!